हम अपने खेल के अनुभव को बेहतर बनाने के लिए और हमारे यातायात का विश्लेषण करने के लिए कुकीज़ का उपयोग करें। हम भी अपने सामाजिक मीडिया, विज्ञापन और विश्लेषण सहयोगियों के साथ हमारी साइट के आपके उपयोग के बारे में जानकारी साझा करें।
विस्तार ठीक
हम अपने खेल के अनुभव को बेहतर बनाने के लिए और हमारे यातायात का विश्लेषण करने के लिए कुकीज़ का उपयोग करें। हम भी अपने सामाजिक मीडिया, विज्ञापन और विश्लेषण सहयोगियों के साथ हमारी साइट के आपके उपयोग के बारे में जानकारी साझा करें।
विस्तार ठीक
खेलके बारे मेंब्लॉगसेवा की शर्तेंगोपनीयता नीति

Levél az orosz barátoknak

Levél az orosz barátoknak

Kedves orosz barátok, és a játék többi menedzsere! Az elmúlt napok személy szerint nehezek voltak. Nem tudtam a munkámra koncentrálni. Nem tudtam nyugalomban lenni a lakásomban. A másik éjszaka sírtam. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, de szeretnék néhány lépést elmagyarázni az igen szomorú szituációval kapcsolatos álláspontom mellett.

Levél az orosz barátoknak

Először is: amikor azt láttátok, hogy rajtam kívül az MRC csapatának néhány tagja támogatásukat fejezték ki Ukrajna iránt, az nem egyenlő azzal, hogy titeket, orosz menedzsereket ellenségként kezelünk. Vannak kollégáim a normál munkámban, akik Oroszországból és Ukrajnából származnak, és nagyon jól elvagyok velük. Tudom, hogy valószínűleg sokatok nem támogatja az ukrajnai háborút, és nem ti vagytok a felelősek a történésekért(kivéve ha fennáll a valószínűsége, hogy a jelenlegi vezetőre szavaztál a legutóbbi választáson, de ez most nem számít).

Nagy rá az esély, hogy előbb vagy utóbb nem tudtok majd bejelentkezni a játékba.
Lehet, hogy korlátozva lesz a lehetőségeitek a játékra való kapcsolódásra, de szeretném tudatni veletek, hogy nincs a terveim között a játék zárolása számotokra.
Ha valami hasonló fog történni, próbáljatok küldeni egy emailt a support@myracingcareer.com-ra, amilyen gyorsan csak lehet.
Meg fogom próbálni úgy beállítani a rendszert, hogy lefagyasszam a fiókotokat és az inaktivitás miatti büntetéseket, így amikor visszatértek a jövőben, onnan folytathatjátok a játékot, ahol abbahagytátok.

Arra is megvan az esély, hogy nem tudtok majd fizetni a játékban. Ebben az esetben is keressetek meg és megpróbálunk egy baráti megoldást találni a problémára.

Átmeneti szabályváltozások is lesznek:
1. Mostantól tiltott a háború támogatása a fórumainkon és a további nyilvános helyeken. A háború végéért való buzdítás megengedett.
2. Az is tiltva lett, hogy trágár és bántó üzeneteket küldjetek az orosz menedzsereinknek. Azt hiszem, hogy semmiben sem hibásak és nem érdemlik meg a támadásokat.
3. Ha a rossz magaviselet miatt bármi más előjön, a kezembe veszem az irányítást az ártatlanok megvédéséért.

Remélem világosan elmondtam az álláspontomat. Ez az én személyes állásfoglalásom, talán nem minden MRC tag van ezen az oldalon(de remélem, hogy igen).

A következő napokban lehetőség lesz a SUPPORT UKRAINE szalag kérésére, ha olyan festésű bukósisakod van.

SZERETLEK TITEKET UKRÁNOK, SZERETLEK TITEKET OROSZOK! TALÁLJÁTOK MEG A MÓDOT, HOGY EZT MEGÁLLÍTSÁTOK!

Köszönöm a megértéseteket!

by DebiK
अनुवादक: rayzor06
लेख इन भाषाओं में भी उपलब्ध है:
Català Čeština English Español Français Magyar Italiano 日本語 Latviešu Nederlands Português, Brasil Polski Português Русский Svenska Српски

मेरा रेसिंग करियर समाचार

नवीनतम प्रेस विज्ञप्ति

Slovenščina Pokal narodov (4. krog)
English Red Bull News: Germain Takes His First Win Of The Season!!
Suomi Rosberg Ajoi 2 Sijalle Siverstonessa
English Another Great Weekend for Kirby in Chinese F4
English Rosberg´s Future In MRC
Suomi Rosberg paalulle Jälleen Silverstonessa
Nederlands BELNED seizoen 29
English Red Bull News: Germain Finishes 2nd & Campolargo 8th in Austria
Suomi Rosberg Voittaa Itävallan GP:n
English Super Serious World Tour I final results (including age bracket awards)